2 év múlva...
The Champion
 |
-Vigyázz...kész...rajt!
A startpisztoly eldördült,én pedig kilövődtem a rajtkőről,mint a puskagolyó,egyenesen a jéghideg vízbe.Ahogy a vízbe csapódtam,úgy éreztem,a testem teletöltődik energiával.Egyre gyorsabban és gyorsabban úsztam,mintha nem is vízben,hanem levegőben lettem volna.Úgy éreztem nem fáradok,hanem egyre éberebb és erősebb leszek.
Egy teljes hosszal a többi versenyző előtt haladtam.A nézők csak meresztették a szemüket,a szájuk tátva maradt.El sem hitték,hogy képes ember ennyire gyorsan úszni.Két hossz után megnyertem a bajnokságot.A többi versenyző ugyan olyan hitetlenül bámult rám,mint a többi ember.Kimásztam a medencéből és anyáékhoz sétáltam.
-Gratulálooooook!!!!-ugrott visítozva a nyakamba anya.
-Köszi-nyögtem ki-de kérlek...megfújtasz.
Elengedett,majd arrébb állt,hogy a többiek is gratuláljanak.Luke megölelt és a fülembe súgott egy "Ügyes vagy"-ot.Majd apa is megölelt.
-Istenem,megnyerni az állami bajnokságot...annyira nagyon büszkék vagyunk rád!-dünnyögte a fülembe.elmosolyodtam és a vállába fúrtam a fejemet.
-Na jó.Ez szép és jó meg megható is,de nem lehetne indulni?Komolyan már,éhen halok!-nyafizott Luke.
-Nyughass Lukey!Átöltözhetek?Vagy azt akarod,hogy úszódresszben állítsak be a mekibe?
Elhúzta a száját,majd a fejével az öltözők felé bökött.Elvigyorodtam,aztán rohantam átöltözni.
Fél óra múlva egy fekete rövidnadrágban és fehér trikóban léptem ki az uszodából,a szüleimmel és legjobb barátommal az oldalamon.
-Nos akkor meki?-kérdezte apa miután beültünk a kocsiba.
-Ja.
-Hogy bírtok ti ennyi műkaját enni?-sopánkodik anyu.
-Úgy Mrs.Lahey,hogy azok az úgynevezett műkaják nagyon nagyon finomak tudnak lenni.
Anyám Luke kijelentésére csak a szemét forgatta.Egy életen át tudnának veszekedni a mekis kajákról.Folyton csak úgy röpködnek a pro-és kontra érvek,mi meg apuval sokszor azt sem tudjuk kire nézzünk.
Anyu szakácsnő,szóval érthető,hogy érzékeny a gyors kajákra.Mindenki azt mondja,hogy szemtelenül hasonlítok rá.Ugyan az az alak,fej-és arcforma.Egyedül csak a szem és hajszínünk különbözik.Míg neki rövid,szőke egyenes haja és mélykék szeme van,nekem hosszú,barna egyenes hajam és tiszta mélyzöld szemem.És nem,ezeket nem apámtól örököltem.Neki barana haja és szeme van.És egyáltalán nem hasonlítunk.
Gondolataimból a fékező autó hangja szakított ki.Kiszálltunk,majd beléptünk a gyors kajáldába.A terem zsúfolásig tele volt velem és Luke-kal egyidős kamaszokkal.
-Ömmm...figyuztok,mi lenne ha a kaját elvitelre kérnénk a kaját és kimennénk Montauk-ra?-fordutam többiek felé.Luke megvonta a vállát.
-Felőlem.-mondja.Anya és apa is helyeslően bólintott.
Beállok az eladópult mögött húzódó hatalmas sorba.Mikor végre sorra kerülök,a pulthoz lépek és felnézek az eladósrácra.Aztán kővé dermedtem a döbbenettől.A fekete rövid hajával,magas termetével és ragyás arcával semmi bajom nem volt.A döbbenetem a homloka közepén éktelenkedő egyetlen hatalmas zöld szemének szólt.Becsukott szemmel megráztam a fejemet,majd megint kinyitottam.Most két szeme volt.Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt,amit észre sem vettem,hogy benntartottam.
-Heló,két Big Mac-et,egy nagy adag sült krumplit és egy forró almás pitét kérek két nagy kólával és két nagy fantával elvitelre.-a srácra mosolyogtam,aki csak szemöldök ráncolva odaadta a rendelést.Fizettem,fogtam a kaját.és kiléptem az étteremből.Anya és apa a kocsiban várt,de Lukey nem volt sehol.
-Tess.-adtam oda apának a kaját aztán én is beültem a kocsiba-Luke?
-Azt beszéltük,hogy akkor már az egész hétvégét lent töltjük Montauk-on.Vettem ki magunknak szabit a kávézóban.Elment összepakolni a cuccát.Egy óra múlva ott lesz nálunk.
-De jó!Ezer éve nem mentünk le egy egész hétvégére!
Otthon aztán egy sporttáskába bepakoltam a fogkefém és krémem,fésűt,testápolót,sminket és lemosót,két váltás ruhát,fehérneműt,fürdőruhát,könyvet,töltőt,fülhallgatót,vázlattömböt és a tolltartómat.Szóval úgy az alap életfeltételeimet.
Leimádkoztam a cuccomat a lépcsőn a konyhába.Luke már ott volt,mind csak rám vártak.
-Komolyan Summer nem egy hétre,hanem csak egy hétvégére megyünk!Hova viszel ennyi cuccot?-nézett Luke az egy helyett kettő sporttáskára.Ja,nos nekem kell a hely,míg ő csak a sulitáskájába rakta bele a legszükségesebbeket.
-Jóvanna'!Köll a hely!Ezek csak ahhoz kellenek,hogy egészen biztosan életben maradjak.
-És ahhoz be kell csomagolnod a szobádat?-jött ki anya a konyhából.Én erre csak sóhajtottam egyet,és lemondóan legyintettem.-Tök mindegy.Na,megyünk?
-Aha.
Amíg apa és anya bepakolták a hűtőtáskába pakolt ételt a mekis zacskók mellé,én és Luke a csomagjainkat raktuk be.
-Figy,a versenyen hogyan voltál olyan gyors?Még sosem láttalak olyannak.Mintha a víz éltetett volna-fordult felém Luke.Lehunytam a szememet és nekidőltem a kocsinak.
-Fogalmam sincs.Olyan volt,mintha nem is vízben hanem a levegőben lettem volna.Mintha az hajtott volna előre.Tényleg nem tudom.-néztem a szemébe.Tényleg nem tudom ismétlem magamban.Az utóbbi időben egyre több furcsaságot élek meg.A rémálmok nem jötte ugyan vissza,sőt azóta egyáltalán nem volt rémálmom,de...hjajj ötletem sincs mit csináljak.-Biztos kezdek bedilizni a sok stressz miatt.Tudod.Suli,edzés,verseny meg minden.
Fürkészve néz rám,úgy mintha ki akarná olvasni azt is,ami a tudatalattimban van.Azt,amiről még én sem tudok.
-Figyelj,ha...ha van valami-akármi-nekem mindent elmondhatsz.Tényleg.Remélem ezt eddig is tudtad.
-Jesszus persze,hogy tudtam.Csak nem tudok olyant elmondani,amiről még én sem tudom,hogy micsoda.De köszönöm!-néztem a szemébe,aztán átöleltem.Ő is átkarolt és nyomott egy puszit a fejemre.-Olyan jó,hogy itt vagy nekem-suttogtam a mellkasába-mint egy báty!
-Na induljunk!-kiáltotta el magát apa.
Elengedtük egymást,aztán mindannyian beültünk a kocsiba.Lukey és én az egész úton megosztott fülhallgatóval élveztük Chad Kroeger hangját.
Fél óra múlva már mind az Atlanti-óceán partját csodáltuk.
Kivettük a szokásos bungalónkat,aztán kitakarítottunk(anya konkrétan elhozta az összes otthoni tisztítószert) és kipakoltunk a szekrényekbe.A bungaló tulajdonképpen egy kisebb faház volt,ami egy pici fürdőszobából és egy nagy szobából állt.A szobában két,a tengerre néző ablak volt,rajtuk fekete pamutfüggönyökkel.Az azzal szembeni falnál két egymás mellet lévő emeletes ágy sorakozott.A szobában volt még egy nagyobbacska polcos ruhásszekrény,meg egy négy fős kis faasztal,hozzá való négy székkel.
Ránéztem az órára,ami délután négy órát mutatott.
-Szerintem lassan meg kéne gyújtanunk a tábortüzet.Még világosba akarok ágakat gyűjteni.-mondta anya.
-Ja,én is erre gondoltam.Hol vannak már apáék?
-Nem tudom.Azért ne mondják,hogy nem találnak itt egy szaros kalapácsot?-ült le mellém az asztalhoz.
Apa és Luke elmentek keresni egy kalapácsot,mivel leeset a szekrény egyik polca.És mindennek már húsz perce.Aztán végszóra sikeresen beestek,és mily csoda,kalapács is volt náluk.
-Mi a szart kerestetek ti csaknem fél óráig??-nézek a barátomra.Szemforgatva leült mellém,és csak legyintett.Apa visszarakta a polcot,miközben felvázoltuk nekik a tervet.
-Jó,akkor két csapatra oszlunk.Luke és Summer,meg mi.
-Akkor egy óra múlva a ház előtt?-kérdezte Luke.
-Pontosan!-bólintott anyu.
Felálltunk és sietősen elindult,de anya utánunk kiáltott,hogy vigyem magammal a telefonomat is.Azzal a lendülettel rohantam vissza érte.Felkaptam az ágyról,aztán elsétáltunk az erdő felé.
Észak Long Ireland erdeiben mindig imádtam sétálni.Valahogy megnyugtatott a magas,sötétzöld fenyőfák enyhén fűszeres illata.
Az erdő szélén maradtunk,nehogy eltévedjünk.A gyűjtögetés közben anya vagy ötször hívott,hogy egészen biztosan minden rendben van-e,
Aztán halk morgás ütötte meg a fülem.Megfordultam,de nem láttam semmit.Visszafordultam.Aztán megint hallottam,ám ezúttal sokkal közelebbről.Megint hátrafordultam,de most sem láttam semmit.Kezdett egyre aggasztóbb lenni.
-Luke-a hangom egy pillanatra megrezzent-Öhm...szerintem ennyi elég lesz.
-Valami baj van?
-Hát,morgást hallottam.-sütöttem le a szemem.
-Morgást?Sum nem hiszem,hogy állatok ilyen közel jönnének lakott területhez.Szerintem csak a képzeleted játszik veled.És nem,kötve hiszem,hogy ennyi elég lenne-mutatott a valóban még pici halmunkra.Ahhoz képest,hogy lassan 40 perce kinn voltunk,elég lassan haladtunk.Nagyot sóhajtottam,aztán folytattam a gyűjtögetést.
Már egész szép kis kupacot gyűjtöttünk,amikor hihetetlen gyorsasággal valami nagy izé előrontott a fák közül és leteperte Luke-ot.Egyszerűen megdermedtem a meglepettségtől.A szörnynek-nem tudom máshogy nevezni azt a valamit-oroszlánfeje volt,teste egy kecskéé,farka helyén pedig két hosszú,vastag kígyó volt.A lény tüzet okádott.Felismertem.Egy kiméra.A lény a pólójának hátsó részénél fogva felkapta a barátomat,és a levegőben tartotta őt.Végre felocsúdtam a bámulatból,és elkezdtem a farakás felé araszolni,hogy kivegyek egy egy nagyobb ágat,de egy rideg,gonoszan nevető női hang megtorpantott.Nem kellett a hang irányába nézzek,hogy tudjam,Echidna az,a kiméra és egyéb mitológiai szörnyek anyja.Hogy honnan tudtam mindezt?Nos azon a nyáron fejeztem be első évemet a New York Állami Egyetemen.Történésznek készültem.
Szóval Echidna felém sétált és megállt-ugyan kicsit távolabb-de mellettem.Én csak végig,mereven Luke-ot bámultam.Láttam,hogy kikerekedett szemekkel hitetlenkedve nézett,mintha azt hinné/remélné,hogy csak álmodik.Pedig nem.Egy részem nem tudta,nem akarta elhinni hogy ez a valóság,de a másik-a nagyobb-felem érzete hogy mind ez valóban megtörténik.
-Na mi van héroszkám?Elvitte a kiméra a nyelved?-röhögött fel saját viccén.Nem is tudom,nekem valahogy nem ment.Pedig normális körülmények között-de hangsúlyozom,hogy ez semmilyen körülmények között sem,még a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető normális körülménynek-még talán én is nevettem volna.-De komolyan,teljesen fölösleges csendkirályt játszanod.Így is,úgy is te és a kis pasikád meg fogtok halni.A többi kis hülye gyerek meg nem fog tudni csinálni semmit.Még az a nyavalyás,mihaszna,mitugrász Perszeusz Jackson sem.-egy pillanatra a diadal édes mámora suhant át a szörnyetegnő arcán.De nekem tulajdonképpen egy dolog jutott hirtelen eszembe.
-Ki az anyám kínja az a Perszeusz Jackson?-szaladt ki a számon.Tudom,tudom mérhetetlenül ostobának tűnhettem,de abban a szent pillanatban ez volt az első gondolatom.
A nő harsányan-szinte már visítva-felröhögött.
-Jahajj de vicces kis félistenke vagy te!Komolyan,rég röhögtem ilyen jót!-törölgette a szemét.Aztán hirtelen visszakomolyodott-Na de most nem érdemes viccelődnöd kicsi lány.A többi félisten nem fog megtalálni.Időben legalább is biztosan nem.
Echidna elindult felém,a kiméra pedig egy távolabb eső,vaskos fához hajította Luke-ot,aki egy fájdalmas nyekkenéssel ért célt,és őszintén reméltem,hogy 'csak' ájultan és nem holtan zuhant vissza a földre.Aztán a kiméra is elindult hozzám.Rémülten kezdtem el hátrálni.Muszáj volt valamit kitalálnom,hogy nyerjek egy kis időt ahhoz,hogy kitaláljak valamilyen tervet.Csak fogalmam sem volt,hogy hogyan győzhetném le őket.Egy a kettő ellen.Rossz,kétségebejtően rossz arány.
-Ki az a Perszeusz Jackson?És milyen félvérekről hadobál?Agyára ment a Tartarosz bűze?-tudom,nem voltam éppen szemtelenkedős helyzetben,de ha egyszerűen kikívánkozott belőlem!-De most tényleg!A leghalványabb fogalmam sincs arról,hogy mit beszél!Esküszöm!
-Hjajj te tényleg nem tudod ki is vagy!Szegénykém!Így sajnos még értelmetlenebb lesz a halálod!-oké,nincs terv.Rögtönözzünk!
A farakás felé vetődtem és kirántottam belőle egy nagy,vastag ágat.Fejbe vágtam vele a kimérát,ami elterült a földön,de azonnal fel is pattant.Mintha nem is történt volna semmi,azon kivétellel,hogy most sokkal,sokkal idegesebb volt.
-Ostoba leány!-kiáltott fel dühösen Echidna-Azt hiszed,hogy holmi közönséges ággal kárt tehetsz bennem vagy a gyermekeimben?Amennyiben nincsen mennyei bronzból készült kardod,csak azt éred el,hogy felhergelsz minket.
Idegesen elhúztam a számat,az agyam pedig ezerrel járt.
A szörny rám vetette magát.Kitértem előle,és a jobb lábammal belerúgtam a bordái közé.Légy áldott kötelező judo óra!A szörny oldalra esett aztán megint csak felpattant. Megint felém futott és tüzet okádott én pedig ugrottam egyet,átfordultam és végül fordított lovaglóülésben a kiméra kecskehátán landoltam.HOGY-A-FRANCBA-SIKERÜLT-EZ??????!!!!De sajnos nem volt időm ezen gondolkodni,mivel a szörny azonnal elkezdett egy dobálni,mint egy bika.Kétségbeesetten kapaszkodtam a szőrébe és véletlenül megragadtam az egyik kígyó nyakát is,a másik pedig belemart a csuklómba.Felüvöltöttem a fájdalomtól és amilyen erősen csk tudtam,megragadtam a másik kezemmel a kígyó nyakát és letéptem a csuklómról.A lehető legtávolabb tartottam egymástól a két kezemet,hogy ne tudjon még egyszer megharapni.A fogaikban valószínűleg méreg volt,mert a szemem egyre többször sötétedett el,éreztem,hogy gyengülök,a világ forgott körülöttem.A kimérának sikerült ledobnia magáról.Hatalmas nyekkenéssel érkeztem földet,a levegő kipréselődött a tüdőmből,úgy éreztem nem kapok levegőt.A szörny rám ugrott és olyan közel hajolt hozzám,hogy éreztem a szájából áradó orrfacsaró bűzt.Bah...valószínűleg ilyen szaga lehet a halálnak!
Lehunytam szemeimet,de ahelyett,hogy bármi történt volna,úgy éreztem,már semmi sincs rajtam.Kinyitottam hát szememet.
A kiméra és Echidna nem volt sehol,helyettük egy csapat narancssárga pólót viselő kölyök és azt hiszem szatír vett körül.Egy magas,kb 16-17 éves fekete hajú srác és egy szatír felemelt a földről.
-N..ne-nyögöm ki-ne csak eng...engem.Luke,a bará...barátom...ott-mutattam a oda,ahol Luke testének kellett volna lennie.
-A barátod nincs ott.A kimérát megöltük,de Echidna megszökött és vitte magával a barátodat is.-mondta a srác.Közelebbről nézve egész helyes volt.
-De itt ke...kell lenni...lennie.Kérle...-már nem bírtam beszélni.Nem volt hozzá elég energiám.Elhallgattam,a fejem hátrabicsaklott úgy éreztem,hogy a sötétség akar elnyelni.Kétségbeesetten küzdöttem,hogy ne nyeljen el a fújtogató sötétség,de már nem bírtam.
Még érzékeltem,hogy körülöttem mindenki ordítozik,hogy a szatír és a srác elkezdett velem rohanni,aztán lehunytam a szememet és engedtem,hogy a sötétség teljesen beburkoljon.
-Jesszus persze,hogy tudtam.Csak nem tudok olyant elmondani,amiről még én sem tudom,hogy micsoda.De köszönöm!-néztem a szemébe,aztán átöleltem.Ő is átkarolt és nyomott egy puszit a fejemre.-Olyan jó,hogy itt vagy nekem-suttogtam a mellkasába-mint egy báty!
-Na induljunk!-kiáltotta el magát apa.
Elengedtük egymást,aztán mindannyian beültünk a kocsiba.Lukey és én az egész úton megosztott fülhallgatóval élveztük Chad Kroeger hangját.
Fél óra múlva már mind az Atlanti-óceán partját csodáltuk.
Kivettük a szokásos bungalónkat,aztán kitakarítottunk(anya konkrétan elhozta az összes otthoni tisztítószert) és kipakoltunk a szekrényekbe.A bungaló tulajdonképpen egy kisebb faház volt,ami egy pici fürdőszobából és egy nagy szobából állt.A szobában két,a tengerre néző ablak volt,rajtuk fekete pamutfüggönyökkel.Az azzal szembeni falnál két egymás mellet lévő emeletes ágy sorakozott.A szobában volt még egy nagyobbacska polcos ruhásszekrény,meg egy négy fős kis faasztal,hozzá való négy székkel.
Ránéztem az órára,ami délután négy órát mutatott.
-Szerintem lassan meg kéne gyújtanunk a tábortüzet.Még világosba akarok ágakat gyűjteni.-mondta anya.
-Ja,én is erre gondoltam.Hol vannak már apáék?
-Nem tudom.Azért ne mondják,hogy nem találnak itt egy szaros kalapácsot?-ült le mellém az asztalhoz.
Apa és Luke elmentek keresni egy kalapácsot,mivel leeset a szekrény egyik polca.És mindennek már húsz perce.Aztán végszóra sikeresen beestek,és mily csoda,kalapács is volt náluk.
-Mi a szart kerestetek ti csaknem fél óráig??-nézek a barátomra.Szemforgatva leült mellém,és csak legyintett.Apa visszarakta a polcot,miközben felvázoltuk nekik a tervet.
-Jó,akkor két csapatra oszlunk.Luke és Summer,meg mi.
-Akkor egy óra múlva a ház előtt?-kérdezte Luke.
-Pontosan!-bólintott anyu.
Felálltunk és sietősen elindult,de anya utánunk kiáltott,hogy vigyem magammal a telefonomat is.Azzal a lendülettel rohantam vissza érte.Felkaptam az ágyról,aztán elsétáltunk az erdő felé.
Észak Long Ireland erdeiben mindig imádtam sétálni.Valahogy megnyugtatott a magas,sötétzöld fenyőfák enyhén fűszeres illata.
Az erdő szélén maradtunk,nehogy eltévedjünk.A gyűjtögetés közben anya vagy ötször hívott,hogy egészen biztosan minden rendben van-e,
Aztán halk morgás ütötte meg a fülem.Megfordultam,de nem láttam semmit.Visszafordultam.Aztán megint hallottam,ám ezúttal sokkal közelebbről.Megint hátrafordultam,de most sem láttam semmit.Kezdett egyre aggasztóbb lenni.
-Luke-a hangom egy pillanatra megrezzent-Öhm...szerintem ennyi elég lesz.
-Valami baj van?
-Hát,morgást hallottam.-sütöttem le a szemem.
-Morgást?Sum nem hiszem,hogy állatok ilyen közel jönnének lakott területhez.Szerintem csak a képzeleted játszik veled.És nem,kötve hiszem,hogy ennyi elég lenne-mutatott a valóban még pici halmunkra.Ahhoz képest,hogy lassan 40 perce kinn voltunk,elég lassan haladtunk.Nagyot sóhajtottam,aztán folytattam a gyűjtögetést.
Már egész szép kis kupacot gyűjtöttünk,amikor hihetetlen gyorsasággal valami nagy izé előrontott a fák közül és leteperte Luke-ot.Egyszerűen megdermedtem a meglepettségtől.A szörnynek-nem tudom máshogy nevezni azt a valamit-oroszlánfeje volt,teste egy kecskéé,farka helyén pedig két hosszú,vastag kígyó volt.A lény tüzet okádott.Felismertem.Egy kiméra.A lény a pólójának hátsó részénél fogva felkapta a barátomat,és a levegőben tartotta őt.Végre felocsúdtam a bámulatból,és elkezdtem a farakás felé araszolni,hogy kivegyek egy egy nagyobb ágat,de egy rideg,gonoszan nevető női hang megtorpantott.Nem kellett a hang irányába nézzek,hogy tudjam,Echidna az,a kiméra és egyéb mitológiai szörnyek anyja.Hogy honnan tudtam mindezt?Nos azon a nyáron fejeztem be első évemet a New York Állami Egyetemen.Történésznek készültem.
Szóval Echidna felém sétált és megállt-ugyan kicsit távolabb-de mellettem.Én csak végig,mereven Luke-ot bámultam.Láttam,hogy kikerekedett szemekkel hitetlenkedve nézett,mintha azt hinné/remélné,hogy csak álmodik.Pedig nem.Egy részem nem tudta,nem akarta elhinni hogy ez a valóság,de a másik-a nagyobb-felem érzete hogy mind ez valóban megtörténik.
-Na mi van héroszkám?Elvitte a kiméra a nyelved?-röhögött fel saját viccén.Nem is tudom,nekem valahogy nem ment.Pedig normális körülmények között-de hangsúlyozom,hogy ez semmilyen körülmények között sem,még a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető normális körülménynek-még talán én is nevettem volna.-De komolyan,teljesen fölösleges csendkirályt játszanod.Így is,úgy is te és a kis pasikád meg fogtok halni.A többi kis hülye gyerek meg nem fog tudni csinálni semmit.Még az a nyavalyás,mihaszna,mitugrász Perszeusz Jackson sem.-egy pillanatra a diadal édes mámora suhant át a szörnyetegnő arcán.De nekem tulajdonképpen egy dolog jutott hirtelen eszembe.
-Ki az anyám kínja az a Perszeusz Jackson?-szaladt ki a számon.Tudom,tudom mérhetetlenül ostobának tűnhettem,de abban a szent pillanatban ez volt az első gondolatom.
A nő harsányan-szinte már visítva-felröhögött.
-Jahajj de vicces kis félistenke vagy te!Komolyan,rég röhögtem ilyen jót!-törölgette a szemét.Aztán hirtelen visszakomolyodott-Na de most nem érdemes viccelődnöd kicsi lány.A többi félisten nem fog megtalálni.Időben legalább is biztosan nem.
Echidna elindult felém,a kiméra pedig egy távolabb eső,vaskos fához hajította Luke-ot,aki egy fájdalmas nyekkenéssel ért célt,és őszintén reméltem,hogy 'csak' ájultan és nem holtan zuhant vissza a földre.Aztán a kiméra is elindult hozzám.Rémülten kezdtem el hátrálni.Muszáj volt valamit kitalálnom,hogy nyerjek egy kis időt ahhoz,hogy kitaláljak valamilyen tervet.Csak fogalmam sem volt,hogy hogyan győzhetném le őket.Egy a kettő ellen.Rossz,kétségebejtően rossz arány.
-Ki az a Perszeusz Jackson?És milyen félvérekről hadobál?Agyára ment a Tartarosz bűze?-tudom,nem voltam éppen szemtelenkedős helyzetben,de ha egyszerűen kikívánkozott belőlem!-De most tényleg!A leghalványabb fogalmam sincs arról,hogy mit beszél!Esküszöm!
-Hjajj te tényleg nem tudod ki is vagy!Szegénykém!Így sajnos még értelmetlenebb lesz a halálod!-oké,nincs terv.Rögtönözzünk!
A farakás felé vetődtem és kirántottam belőle egy nagy,vastag ágat.Fejbe vágtam vele a kimérát,ami elterült a földön,de azonnal fel is pattant.Mintha nem is történt volna semmi,azon kivétellel,hogy most sokkal,sokkal idegesebb volt.
-Ostoba leány!-kiáltott fel dühösen Echidna-Azt hiszed,hogy holmi közönséges ággal kárt tehetsz bennem vagy a gyermekeimben?Amennyiben nincsen mennyei bronzból készült kardod,csak azt éred el,hogy felhergelsz minket.
Idegesen elhúztam a számat,az agyam pedig ezerrel járt.
A szörny rám vetette magát.Kitértem előle,és a jobb lábammal belerúgtam a bordái közé.Légy áldott kötelező judo óra!A szörny oldalra esett aztán megint csak felpattant. Megint felém futott és tüzet okádott én pedig ugrottam egyet,átfordultam és végül fordított lovaglóülésben a kiméra kecskehátán landoltam.HOGY-A-FRANCBA-SIKERÜLT-EZ??????!!!!De sajnos nem volt időm ezen gondolkodni,mivel a szörny azonnal elkezdett egy dobálni,mint egy bika.Kétségbeesetten kapaszkodtam a szőrébe és véletlenül megragadtam az egyik kígyó nyakát is,a másik pedig belemart a csuklómba.Felüvöltöttem a fájdalomtól és amilyen erősen csk tudtam,megragadtam a másik kezemmel a kígyó nyakát és letéptem a csuklómról.A lehető legtávolabb tartottam egymástól a két kezemet,hogy ne tudjon még egyszer megharapni.A fogaikban valószínűleg méreg volt,mert a szemem egyre többször sötétedett el,éreztem,hogy gyengülök,a világ forgott körülöttem.A kimérának sikerült ledobnia magáról.Hatalmas nyekkenéssel érkeztem földet,a levegő kipréselődött a tüdőmből,úgy éreztem nem kapok levegőt.A szörny rám ugrott és olyan közel hajolt hozzám,hogy éreztem a szájából áradó orrfacsaró bűzt.Bah...valószínűleg ilyen szaga lehet a halálnak!
Lehunytam szemeimet,de ahelyett,hogy bármi történt volna,úgy éreztem,már semmi sincs rajtam.Kinyitottam hát szememet.
A kiméra és Echidna nem volt sehol,helyettük egy csapat narancssárga pólót viselő kölyök és azt hiszem szatír vett körül.Egy magas,kb 16-17 éves fekete hajú srác és egy szatír felemelt a földről.
-N..ne-nyögöm ki-ne csak eng...engem.Luke,a bará...barátom...ott-mutattam a oda,ahol Luke testének kellett volna lennie.
-A barátod nincs ott.A kimérát megöltük,de Echidna megszökött és vitte magával a barátodat is.-mondta a srác.Közelebbről nézve egész helyes volt.
-De itt ke...kell lenni...lennie.Kérle...-már nem bírtam beszélni.Nem volt hozzá elég energiám.Elhallgattam,a fejem hátrabicsaklott úgy éreztem,hogy a sötétség akar elnyelni.Kétségbeesetten küzdöttem,hogy ne nyeljen el a fújtogató sötétség,de már nem bírtam.
Még érzékeltem,hogy körülöttem mindenki ordítozik,hogy a szatír és a srác elkezdett velem rohanni,aztán lehunytam a szememet és engedtem,hogy a sötétség teljesen beburkoljon.
